#Recep Tayyip Erdogan







Putyin elnézést kért Erdogantól
 

Putyin elnézést kért Erdogantól

Vlagyimir Putyin telefonon fejezte ki sajnálatát Recep Tayyip Erdogannak amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő "véletlenül " török katonákat ölt meg.

MTI MTI



Nem is Erdogan főellensége állhat a török puccs mögött
 

Nem is Erdogan főellensége állhat a török puccs mögött

A török kormány állításaival ellentétben nem az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok állt a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet mögött, a tisztogatásokat pedig már jóval a történtek előtt eltervezte az ankarai vezetés - áll az Európai Unió hírszerzési elemző központjának (INTCEN) jelentésében, amely szerdán kiszivárgott a sajtóban.

MTI MTI









Meredek állításokkal rukkolt elő Erdogan
 

Meredek állításokkal rukkolt elő Erdogan

Bizonyíték van arra, hogy a Washington vezette koalíció terroristákat támogat Szíriában, köztük az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetet, a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezetet, valamint a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját (PYD) – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában.

MTI MTI